2014. augusztus 28., csütörtök

Holly Black: Átokvetők - A fehér macska

Fülszöveg:
Cassel átoktevők családjából származik, akiknek hatalmukban áll, hogy kezük legkisebb érintésével megváltoztassák valaki érzéseit, az emlékeit, a szerencséjét. Mivel az átoktevés törvényellenes, ők mindannyian gengszterek vagy szélhámosok. Kivéve Casselt. Az ő érintése nem varázslatos, úgyhogy ő kívülálló, az egyenes srác egy görbe úton járó családban. Mindössze egyetlen apróságot kell elnézni neki, hogy három évvel ezelőtt meggyilkolta a legjobb barátját, Lilát.
Az azóta eltelt idő alatt Cassel, beleolvadva a tömegbe, gondosan felépítette a normalitás látszatát. Ám a látszat bomlásnak indul, amikor Cassel egy szörnyű álomtól űzve, amiben egy fehér macska akar neki valamit mondani, egyik éjszaka elkezd alvajárni. Más, felkavaró dolgot is észrevesz, két bátyjának furcsa viselkedését is beleértve. Titkolnak előle valamit, amiből egy rejtélyes történet bontakozik ki. Ahogy Cassel elkezdi gyanítani, hogy részese egy óriási csalásnak, azt is szeretné megtudni, valójában mi történt Lilával. Az is lehet, hogy még mindig életben van? Hogy ezt kinyomozza, Casselnek túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos eszén.
Véleményem:
Nem szoktam olyan könyvet olvasni amiben fiú a főszereplő. Nem tudom miért de valahogy sose tudtam úgy beleélni magam mint egy lány szemszögéből nézve. Viszont erről a könyvről annyi mindent halottam (és csak is jókat) hogy azt mondtam: egye fene mi bajom lesz tőle ha elolvasom?

Holly Black-től eddig még nem olvastam semmit viszont ezek után biztos, hogy a kedvenceim közé kerül. A történet elég lassan indul be, de ez az első kötetnél még érthető. Imádom az egyedi történeteket és ez pontosan az itt egy olyan világba kalauzol el minket az írónő amit még sehol máshol nem láthattunk. Amelyben mindenki tud arról hogy varázslat pedig igen is létezik méghozzá az átokvetők jóvoltából. Hála az égnek ő nem csak össze vissza dobálózott a dolgokkal mint sok más író hanem jól felépítette és meg is magyarázta azt.
A legelején egy kicsit még fura volt Cassel által megismerni a cselekményt de aztán megszoktam és megszerettem őt. Mert okos, vicces, talpra esett, és meg van benne a rossz fiú is.
Ahogy haladtunk előre a történetben Cassel lassan összerakta a kirakós darabjait és én rájöttem, hogy örülök, hogy az ő szemén keresztül követhettem végig a történteket. Még ha a legelején ez is volt a bajom. Azt hiszem, legközelebb nem ítélek el azért egy könyvet, mert a főszereplő fiú.  Jó volt az, hogy mi is Casselel együtt tudtuk meg a dolgokat hisz ő is olyan tudatlan volt, mint maga az olvasó. Nem hiszem, hogyha én lettem volna az ő helyében én ilyen könnyen túlléptem volna azon, hogy az eddigi életem egy átverés volt. SPOILER! (Hisz mégis csak elvették az emlékeit és hazudtak neki elég durva dolgokról.)SPOILER VÉGE!
Szinte minden szereplőt szerettem főleg Samet és Danecát kedveltem meg a végére, akik igazi jó baráttá váltak Cassel számára.

A történet érdekes és egyre izgalmasabb lett, de szerintem már a legelején rájöhetünk, hogy ki/mi is az fehér macska ezért ez nem volt olyan nagy meglepő fordulat. Viszont a vége, na, arra aztán tényleg nem számítottam. Mikor leraktam az volt az első gondolatom, hogy most rögtön jöhet a második kötet.

Egy kis részlet a könyvből, ami nekem megtetszett:

„Minden szélhámosnak azt a legfontosabb tudnia, hogy nem szabad úgy gondolkodnia, mint egy áldozatnak.
Az áldozat úgy kalkulál, hogy jó üzletet csinál egy lopott táskával, aztán ideges lesz, amikor kibomlik a varrás.
Úgy gondolja, hogy szinte ingyenjegyeket vehet az esőben ácsorgó krapektól, aztán meglepődik, hogy a jegyekből csak nedves papírdarabok maradnak.
Az áldozat azt hiszi, hogy ingyen megszerezhet valamit.
Az áldozat azt hiszi, megkaphatja, amit nem érdemel meg, és soha nem is fog megérdemelni.
Az áldozat ostoba, szánalmas és nyomorult.
Az áldozat azt hiszi, hogy egy este hazamegy, és a lány, akit gyerekkora óta szeret, egyszerre csak viszontszereti.
Az áldozat hajlamos elfelejteni, hogy ha valami túl szép, hogy igaz legyen, az valószínűleg átverés.”

Ebből a történetből még rengeteg mindent lehet kihozni és alig várom, hogy megkaparintsam a következőrészt. Szóval, ha véletlenül kedved támadt elolvasni nyugodtan kezdj hozzá biztos, hogy nem fogsz benne csalódni (max. pozitívan).

Kedvenc szereplő: Cassel, Sam, Daneca és a Fehér cicus
Kedvenc jelenet: A végén a  lebuktatós (Wc-s) jelenet
Amit utáltam: Philip
Ajánlom: Mindenkinek, fiúknak, lányoknak, egyaránt akik szeretik az egyedi fantasy történeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése