2014. december 22., hétfő

Lacey Weatherford: Crush-Bizsergés

Fülszöveg:
Cami Wimberley-nek van egy terve, és ebben a tervben nem jut hely a fiúknak – főleg minden idők legvadabb partiállatának, Hunter Wildernek nem, mindegy milyen jóképű és karizmatikus. Cami gyönyörű, végzős, elképesztően tehetséges, jó tanuló, s mindent megtesz azért, hogy bekerüljön álmai főiskolájára, musical színház szakra. Minden tökéletes.
Hunter Wilder nem akar barátnőt – attól most csak túl bonyolulttá válna az élete. Főleg Miss Jókislányt nem akarja, de akkor miért nem tudja levenni róla a szemét? Megpróbálja tartani tőle a három lépés távolságot, de a sors mintha a másik karjaiba taszítaná őket. Régóta nyilvánvaló mindenki számára, hogy tetszenek egymásnak.
Véleményem:
Bevallom őszintén ezt a könyvet  csak azért vettem meg mert a Könyvmolyképzőnél 2 könyvtől ingyenes a szállítás és mivel a fülszöveg alapján egy igazi jó kis romantikus könyvnek tűnt na meg a borító is rátett egy lapáttal így ezt rendeltem meg de valahogy nem nyerte el teljesen a tetszésemet.
Jó kezdéssel indult csak körülbelül már az első oldalon rájöttem ki is Hunter. Én ezt az írónő helyébe nem árultam volna el ilyen hamar. Bár az is igaz, hogy mivel 2 szemszögből követhetjük a sztorit vagyis Hunter oldaláról is így egy kicsit nehezebb volt ezt eltitkolni. De igazából bármennyire is tetszett nekem folyton csak a hibák jutnak eszembe amiket olvasás közben felfedeztem.
A szereplők jók voltak bár szinte csak 3 embert mondhatunk igazán annak Camit, Huntert és Clayt a többiek inkább csak olyan töltelék szereplők voltak, hogy kitöltsék az űrt és ez szerintem baj mert ettől nem tűnt olyan valósnak a történet. Mert a mellékszereplőknek is van életük de itt szinte semmit nem tudunk meg róluk így esélyünk sincs   arra, hogy akár megkedveljünk egyet is
Hunter és Cami kapcsolata nekem túl gyors volt. Tudom én, hogy mostanában már ez a szokás de valahogy nekem furcsa volt, hogy míg az elején Cami a kis ártatlan lány aki fél a csúnya gonosz farkastól a végén szinte meg már ő teperi le Huntert. (What? o.O) Na de mindegy ettől még nagyon szerettem az ő párosukat.
Viszont amilyen jó kezdéssel indult olyan unalmassá vált körülbelül a könyv felénél. Nem tehetek róla egyszerűen untam hisz semmi nem történik csak Cami és Hunter elszórakoznak egy kicsit amúgy meg egy helyben áll az egész történet. Arra pedig, hogy ki a fő gonosz szintén nagyon hamar rá lehetett jönni pedig szerintem jobb lett volna ha a végén derül ki, hogy legyen az olvasónak min meglepődnie de hát ha nem akkor nem.
Most lehet ezzel sok mindent elárulok könyvről (szóval csak akkor olvasd tovább ha biztos tudni akarod) nekem a Szerethetetlen című könyv jutott eszembe mert a történet sokban hasonló volt de ez szerintem nem volt olyan jó mint az.
A könyv végére hála az égnek megint kezdtek felpörögni a dolgok és amenyire untam annyira izgultam a végén, hogy most mi lesz. Szóval nem volt az a első látásra szerelem típusú könyv de jó volt és minden romantikus lelkű lánynak ajánlom biztos nem bánják meg.
Kedvenc karakter: Hunter
Kedvenc jelenet: A vége.
Amit utáltam: -
5/
♥♥♥

2014. december 18., csütörtök

Molly Mcadams: Kétesélyes szerelem

Fülszöveg:
Az otthonról való elszakadás első éve tökéletesen alakul, de egy szenvedélytől fűtött hétvége mindent megváltoztat.
A tizennyolc éves Harper egész életét tengerészgyalogos apja szigorú felügyelete alatt töltötte, most azonban elérkezett az idő, amikor végre a saját életét élheti, és olyan tapasztalatokra tehet szert, amelyekről korábban csak az apja egységében szolgáló újoncoktól hallott. Harper hatalmas reményekkel kezdi meg első évét a San Diego-i Állami Egyetemen.
Új lakótársának köszönhetően Harper hamar belecsöppen a bulik, a helyes pasik, a családi élet és a mindent elsöprő érzelmi viharok világába. A szíve csaknem kettészakad, amikor egyszerre szeret bele új barátjába, Brandonba és szobatársa bátyjába, Chase-be. Kemény külsejük és viharos múltjuk ellenére a fiúk imádják Harpert, és bármit megtennének érte - ha kell, félreállnak, csak hogy ő boldog legyen. 


Véleményem:
MIÉRT? Miért  is kezdtem hozzá ehhez a könyvhöz hisz látszik a borítóból, a fülszövegből, még a címből is,  hogy ez szerelmi háromszöges történet amit én gyűlölök. De úgy gondoltam, hogy biztos lesz egy kis nyáladzás egy kis huzavona sok-sok dráma és happy end. Na az biztos, hogy ezek közül mindegyikből volt benne bőven de annyira kiakadtam ezen a könyvön, hogy előre is elnézést kérek a csúnya szavakért. (Lesz benne spoiler-es értékelés is de azt majd jelezni fogom!)

Teljesen nyugodtan kezdtem hozzá már előre felkészülve arra amit kapni fogok. Az első 10-20 oldallal semmi gond nem volt jött a kis ártatlan fiús lány aki élete első buliján találkozott a szexi és bunkó Chase-el akiről kiderül, hogy szobatársnője bátya. Egyből elájul tőle és blablabla..... szokásos rossz fiú vs. jó kislány párosítás. Tökéletes - gondoltam én. Hát igen de ami ez után jön az valami kiborító és többször is úgy voltam vele falba verem a fejem vagy egyszerűen csak kidobom a kukába a könyvet! Innentől jön az hogy a mi kis Harper-ünk egy ideig Chase-ről álmodozik aztán meglássa Brandont és bumm máris meg van a szerelmi háromszögünk.

Harper egy akkora r*banc (már elnézést) komolyan amit ez leművel azzal a szegény két sráccal az undorító. Brandonnal vagyok  de közben Chase-el akarok dugni. Chase -el vagyok de közben szeretem Brandot  és róla álmodozok. Aztán meg elköveti a legundorítóbb dolgot amit egy párkapcsolatban meglehet tenni és csak akkor mondja el mikor már nincs más lehetősége. Én meg csak fogom a fejem és szó szerint szenvedek attól, hogy tovább kell olvasnom.

Egyetlen egy dolog volt ebben a könyvben ami tetszett az pedig Chase. De amikor körülbelül a könyv felénél el lett tüntetve totál kiakadtam. Komolyan mondom sírtam (majd a spoileres részben bővebben miért) és mikor én még lesokkolva vártam, hogy ugye ez nem igaz akkor Harper már boldogan szaladt Brandon karjaiba. Ismétlem szánalmas és undorító volt ez a csaj.

Aztán a legszebb az amikor az írónő behoz egy 4.tagot is a képbe így már szinte szerelmi négyszög alakul ki. Én meg mondom mi lesz már itt a csaj talán háremet csinál magának? De ez elmarad így csak összetöri a csávó szívét és ennyi.

Azt hiszem csakennyit tudok róla mondani!Most pedig jöjjön a spoileres rész!

SPOILER!!!!!

Először is mikor Harper terhes volt Chase gyerekével és már együtt voltak tök jó volt minden Harper meg még akkor is Brandonról álmodozik. NA MENJ MOST MÁR A BÜDÖS...... Mert neki nem elég ha meg kapja az egyiket neki mind kettő kell hát mondhatom gyönyörű. Had szenvedjen mindkettő az nem érdekel csak én legyek a boldog.

Na és Chase úristen mikor az olvastam, hogy meghal én szó szerint sírni kezdtem és nem hittem el, hogy csak így kiírja a történetből mint egy kis mellék szereplőt. Viszont Harper az csak sírt egy kicsit aztán meg már szinte boldog volt hogy újra Brandonnal lehet. De nem csak ő a családja is mintha soha nem is létezett volna. Na azért ez már tényleg gáz volt.

SPOILER VÉGE!

A vége persze happy end és mindenki boldog és ugrándozik egy szivárványos zöld réten. Én pedig mikor befejeztem a könyvet fapofával felálltam és gyújtottam egy tűzet a szobaközepén hagy égjen a drága. :D

Kedvenc szereplő: Chase
Kedvenc jelenet: -
Amit utáltam: Az egész könyv!
Ajánlom: Senkinek!
5/