2014. december 18., csütörtök

Molly Mcadams: Kétesélyes szerelem

Fülszöveg:
Az otthonról való elszakadás első éve tökéletesen alakul, de egy szenvedélytől fűtött hétvége mindent megváltoztat.
A tizennyolc éves Harper egész életét tengerészgyalogos apja szigorú felügyelete alatt töltötte, most azonban elérkezett az idő, amikor végre a saját életét élheti, és olyan tapasztalatokra tehet szert, amelyekről korábban csak az apja egységében szolgáló újoncoktól hallott. Harper hatalmas reményekkel kezdi meg első évét a San Diego-i Állami Egyetemen.
Új lakótársának köszönhetően Harper hamar belecsöppen a bulik, a helyes pasik, a családi élet és a mindent elsöprő érzelmi viharok világába. A szíve csaknem kettészakad, amikor egyszerre szeret bele új barátjába, Brandonba és szobatársa bátyjába, Chase-be. Kemény külsejük és viharos múltjuk ellenére a fiúk imádják Harpert, és bármit megtennének érte - ha kell, félreállnak, csak hogy ő boldog legyen. 


Véleményem:
MIÉRT? Miért  is kezdtem hozzá ehhez a könyvhöz hisz látszik a borítóból, a fülszövegből, még a címből is,  hogy ez szerelmi háromszöges történet amit én gyűlölök. De úgy gondoltam, hogy biztos lesz egy kis nyáladzás egy kis huzavona sok-sok dráma és happy end. Na az biztos, hogy ezek közül mindegyikből volt benne bőven de annyira kiakadtam ezen a könyvön, hogy előre is elnézést kérek a csúnya szavakért. (Lesz benne spoiler-es értékelés is de azt majd jelezni fogom!)

Teljesen nyugodtan kezdtem hozzá már előre felkészülve arra amit kapni fogok. Az első 10-20 oldallal semmi gond nem volt jött a kis ártatlan fiús lány aki élete első buliján találkozott a szexi és bunkó Chase-el akiről kiderül, hogy szobatársnője bátya. Egyből elájul tőle és blablabla..... szokásos rossz fiú vs. jó kislány párosítás. Tökéletes - gondoltam én. Hát igen de ami ez után jön az valami kiborító és többször is úgy voltam vele falba verem a fejem vagy egyszerűen csak kidobom a kukába a könyvet! Innentől jön az hogy a mi kis Harper-ünk egy ideig Chase-ről álmodozik aztán meglássa Brandont és bumm máris meg van a szerelmi háromszögünk.

Harper egy akkora r*banc (már elnézést) komolyan amit ez leművel azzal a szegény két sráccal az undorító. Brandonnal vagyok  de közben Chase-el akarok dugni. Chase -el vagyok de közben szeretem Brandot  és róla álmodozok. Aztán meg elköveti a legundorítóbb dolgot amit egy párkapcsolatban meglehet tenni és csak akkor mondja el mikor már nincs más lehetősége. Én meg csak fogom a fejem és szó szerint szenvedek attól, hogy tovább kell olvasnom.

Egyetlen egy dolog volt ebben a könyvben ami tetszett az pedig Chase. De amikor körülbelül a könyv felénél el lett tüntetve totál kiakadtam. Komolyan mondom sírtam (majd a spoileres részben bővebben miért) és mikor én még lesokkolva vártam, hogy ugye ez nem igaz akkor Harper már boldogan szaladt Brandon karjaiba. Ismétlem szánalmas és undorító volt ez a csaj.

Aztán a legszebb az amikor az írónő behoz egy 4.tagot is a képbe így már szinte szerelmi négyszög alakul ki. Én meg mondom mi lesz már itt a csaj talán háremet csinál magának? De ez elmarad így csak összetöri a csávó szívét és ennyi.

Azt hiszem csakennyit tudok róla mondani!Most pedig jöjjön a spoileres rész!

SPOILER!!!!!

Először is mikor Harper terhes volt Chase gyerekével és már együtt voltak tök jó volt minden Harper meg még akkor is Brandonról álmodozik. NA MENJ MOST MÁR A BÜDÖS...... Mert neki nem elég ha meg kapja az egyiket neki mind kettő kell hát mondhatom gyönyörű. Had szenvedjen mindkettő az nem érdekel csak én legyek a boldog.

Na és Chase úristen mikor az olvastam, hogy meghal én szó szerint sírni kezdtem és nem hittem el, hogy csak így kiírja a történetből mint egy kis mellék szereplőt. Viszont Harper az csak sírt egy kicsit aztán meg már szinte boldog volt hogy újra Brandonnal lehet. De nem csak ő a családja is mintha soha nem is létezett volna. Na azért ez már tényleg gáz volt.

SPOILER VÉGE!

A vége persze happy end és mindenki boldog és ugrándozik egy szivárványos zöld réten. Én pedig mikor befejeztem a könyvet fapofával felálltam és gyújtottam egy tűzet a szobaközepén hagy égjen a drága. :D

Kedvenc szereplő: Chase
Kedvenc jelenet: -
Amit utáltam: Az egész könyv!
Ajánlom: Senkinek!
5/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése