2014. november 8., szombat

Jennifer Armentrout: Luxen 3. - Opál

Fülszöveg:
Senki sem érhet fel Daemon Blackhez. 
Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt. 
Soha többé nem kételkedem benne és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok. 
Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket. 
Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelő és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat. 
A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink de nem fordulunk vissza. 
Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket. 
Egységben az erőnk és ezt ők is tudják. 


Véleményem:
Annyira de annyira szeretem ezt a könyvsorozatot! Nagyon régóta vártam már, hogy végre olvashassam és most végre itt van a  kezemben. Imádtam az első a második és most a harmadik részét is egyszerűen fantasztikus ez a könyv.

Először is amit imádtam az Daemon, Daemon öööm.... és Daemon. (Na meg a többieket is :) Meglepődtem azon, hogy még a 3.kötet is ennyi izgalmat tartogat számunkra. Egyszerűen mindig történt valami ezért letehetetlen volt a könyv. Azt hiszem ennek a regényben kedvelem a legjobban a főszereplőpárosunkat amikor róluk olvastam úgy éreztem ők tényleg összetartoznak és ez így van rendjén.

Katy-t már az első részben megkedveltem mert egy nagyon jó főszereplő na meg ő is könyvrajongó. Ebben a részben viszont lehetett rajta látni a változást erősebb és érettebb is lett ami nagyon jót tett a karakterének. A Daemonel közös részeitől egyszerűen elolvadtam annyira perzselt köztük a levegő(és  belegondoltam, hogy mi lett volna itt ha nem ifjúsági könyv te jó ég !) csak mindig azok a fránya közbenyitások. Szóval őket megint nagyon szerettem.

Akin viszont kiakadtam az Dee volt annyira kedveltem az előzőrészekben mert egy ilyen nagyon kedves nagyon vidám majdhogynem tökéletes barátnő erre tessék így megváltozik. Megtudtam én érteni, hogy szomorú és nagyon megviselték a történtek de az, hogy meg se hallgatta Katy-t és csak arra gondolt, hogy bosszút álljon ezért csalódtam benne egy kicsit.

Dawson nekem olyan semleges szereplő volt nem tudtam megkedvelni se megutálni hisz igazából nem sokat szerepelt a könyvben.
Akitől viszont falra tudtam volna mászni az Blake volt, hogy mekkora egy rohadék és áááh teljesen felhúztam magam rajta, hogy még ezek után is ilyenre képes.

A történet most is tele van akció dús jelenetekkel, de mégis megmaradt benne az a kis hétköznapiság is amit egy lány megél és elgondolkozol rajta mi lenne ha egy Daemon lenne a szomszédod hmmm. Szóval teljesen beletudtam élni magam a történetbe és ki se lehetett szakítani a kezemből a könyvet még hajnali 2-kor se!

A könyv befejezésén teljesen ledöbbentem egyáltalán nem számítottam egy ilyen befejezésre ráadásul egy akkora függővég, hogy a rajongók agyon izgulhassák magukat a folytatáson. Imádtam minden sorát és te jó ég nem tudok mit mondani annyira friss még az élmény és folyamatosan csak ezen pörög az agyam. Szóval mindenkink csak ajánlom!!!!

Kedvenc karakter: Daemon, Katy, Dee
Kedvenc jelenet: Az utolsó pár oldal és minden Daemon-Katy jelenet.
Amit utáltam: Blake
Ajánlom: -
5/♥♥♥♥♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése